Közel tíz esztendőt raboskodott a Gulagon Olofsson Placid atya. A katolikus bencés pap-tanár szerint csak a szabályok betartásával lehetett túlélni ezt az embertelen pokolt. Mindenkit óvtak, de senkit sem engedtek panaszkodni.
Stefka István: Míg egyes szocialista–liberális politikai erők szeretnék kisajátítani az ’56-os szabadságharc szellemi előkészítésének érdemeit, addig a gulágra elhurcolt több tízezer magyar tragikus sorsának ügyét soha nem akarták felkarolni. Ön szerint miért?
Olofsson Placid atya: Talán azért, mert nagyon nehéz az olyan öreg emberekkel mit kezdeni, akik nem brosúrákból ismerték meg a kommunizmust. Én hetvenhét esztendeje vagyok bencés. 1945-ben a budapesti bencés gimnáziumba nevezett ki a főapát tanárnak. Több helyre hívtak lelkigyakorlatra, és azokon beszéltem a nemzeti szocializmusról, a kommunizmus lényegéről és a keresztény bölcseletekről.
SI: Megfigyelték a beszédei miatt?
Placid atya: Figyeltek és egyre kellemetlenebbé váltam a kommunisták számára. 1945-ben részt vettem a Slachta Margit-féle keresztény női tábor programjának megszervezésében, amiből könnyen kikövetkeztethették, hogy nem vagyok kommunista. Letartóztattak.
[blockquote text=’Börtönéletemet az Andrássy út hatvanban kezdtem, tehát a Terror Házában nemcsak néző, hanem „kiállító” is vagyok. ‘ text_color=” width=” line_height=’undefined’ background_color=” border_color=” show_quote_icon=’no’ quote_icon_color=”]
Három hetet töltöttem ott anélkül, hogy tudtam volna, mivel vádolnak.
Slachta Margit / Forrás: Hetek.hu
SI: Vannak, akik máig sem hiszik el, hogy az Andrássy rémtettei megtörténtek.
Placid atya: Hadd mondjak annyit: az a magánzárka nem mutatja tökéletesen a múltat, ugyanis amikor a lakója voltam, hiányzott az a rongyos szalmazsák, ami most benne van. Csupasz, hideg földön feküdtem. Aztán a Markóba kerültem két és fél hétre, majd átvittek az oroszokhoz, a Conti utcába. Az volt az érzésem, azért, mert nem tudtak az ügyemből népbírósági tárgyalást kreálni, de elengedni sem akartak. Inkább „megajándékoztak” tíz esztendővel. Megjegyzem, engem mint magyar állampolgárt a megszálló szovjet hadsereg budapesti hadbírósága ítélt el a szovjet büntető törvénykönyv alapján.
SI: Miért a szovjet büntető törvénykönyv szerint?
Placid atya: Az egyik büntetőpont az antibolsevista propaganda volt. Még csak tagadni sem tudtam. Én lelkipásztori munkát végeztem a háború alatt,
[blockquote text=’világos, hogy nem rózsacsokorral vártam a szovjet tankokat…’ text_color=” width=” line_height=’undefined’ background_color=” border_color=” show_quote_icon=’no’ quote_icon_color=”]
SI: Tíz év kényszermunkára ítélték, és a mordoviai Potyma lágerkörzetébe vitték. A túlélők közül sokan mondják, hogy az valóságos pokol volt.
Placid atya: Az volt. Nem számítottunk embernek. Moszkvától keletre, a Kujbisevszkij Krájban én voltam a 876-os számú népellenség. Ezt a számot viseltem a pufajkámon hátul, a nadrágomon meg a sapkámon. A tíz-tizenkét centis, furnérból kifaragott számot klórmész oldatba mártotta a katona, és azt rányomta a mi pufajkánkra. A szám aztán kifehéredett. Amikor a 876-ost rám nyomta, keresetlen közvetlenséggel azt mondta nekem: maga szerencsés ember. Végignéztem a rongyaimon. Látta a katona, hogy nem értem, és megmagyarázta: ocsko. Ezt sem értettem. Megkérdeztem a szovjet fogolytársaimat, rám mosolyogtak: ez a népies elnevezése egy kártyajátéknak, a huszonegynek, válaszolták. [blockquote text=’Nyolc meg hét meg hat, az huszonegy. S akinek a kezében volt ez, vitt mindent. Tehát én vagyok az adu, vagyis a szerencsés ember – gondoltam.’ text_color=” width=” line_height=’undefined’ background_color=” border_color=” show_quote_icon=’no’ quote_icon_color=”] A valóságban azonban nem voltam szerencsés: a lágerben napi kilenc órát kellett dolgozni, pihenőnap nélkül.
Kolyma – aranybánya / Forrás: Gulag.org
SI: Milyen munkát végeztettek a rabokkal a lágerben?
Placid atya: Négy kategóriába osztották az embereket. Az első kategóriába tartoztak a legerősebbek, ők mentek Magadánba az aranymosáshoz, vagy Narilszkba, a kénbányába. A második csoport a szénbányákhoz került Karagandába vagy északra, felszíni szénfejtéshez. A harmadik kategóriába tartoztam én, mi fakitermeléshez mentünk fejszével, fűrésszel. Nyírfaerdőkhöz vittek bennünket, de nem olyan nyírfák voltak, mit a magyarországiak: azokat hárman sem tudtuk átkarolni. Végül a gyenge fizikumom miatt átkerültem a negyedik osztályba, és a lágerben vagy a helyi gyárban kaptam munkákat. A gulágnak nemcsak a büntetés volt a célja, hanem munkaerő biztosítása is.
SI: Miként tudták a lágert túlélni?
Placid atya: A fogolytársaimmal megalkottuk a túlélés négy szabályát. Az első: a szenvedést nem szabad dramatizálni, mert akkor egyre gyengébbek leszünk. Senkit nem engedtünk panaszkodni. A második szabály ennek az ellentéte. A szenvedés kikerülhetetlen, de az apró örömöket észre kell venni.
Gyémánt az éjszakában, a Gulag-túlélő Nikoláj Getman festménye / Forrás: Gulag.org
SI: Mik voltak ezek az apró örömök?
Placid atya: Például az, amikor mínusz húsz fokban vittek bennünket munkára, és az őr elfelejtette átkutatni a vattasapkámat… Megünnepeltük a karácsonyt is. Szovjetunióban csak fenyőünnep volt, ők nem ünnepelték Jézus születését. Hosszú lenne elmesélni, milyen furfanggal szereztem meg a kellékeket ahhoz, hogy legyen egy piciny karácsonyfánk. Mi, magyarok, titokban összegyűltünk, imádkoztunk, énekeltünk a kultúrteremben, hogy egy kicsit elfelejtsük ezt a nyomorúságot. Egyszer nyílt az ajtó és belépett egy orosz Sztálin-díjas költő. Ránk nézett, aztán kiment. Mindannyian azt gondoltuk, hogy most feljelent bennünket. Vártunk, nem történt semmi. Másnap, gondoltam, beszélek vele, hagyjon bennünket élni, hiszen ő is ugyanolyan rab. Találkoztam vele, de nem hagyott szóhoz jutni. [blockquote text=’Azt mondta: te tudod jól, hogy engem ateistának neveltek. Ám tegnap láttam, amint ti, ilyen körülmények között, a hitetekből erőt merítve mosolyogni és örülni tudtok, és nekem ennél nagyobb bizonyíték Isten létezésére nem kell.’ text_color=” width=” line_height=’undefined’ background_color=” border_color=” show_quote_icon=’no’ quote_icon_color=”]
Életre szóló küldetés – Placid atya / Forrás: Hitvallas.hu
SI: Természetes, hogy a hit sokat segített, de mi volt a másik két szabály?
Placid atya: Az ártatlan és gazember fogalommal semmire nem mentünk. Más fogalompárokban gondolkodtunk: a kicsi, a gyenge és a nagy, az erős. Amikor bennünket elítéltek, mi voltunk a senkik, a legyőzöttek. Ők voltak az erősek és ezt a tényt kellett elfogadni a túléléshez. A negyedik szabály a valláshoz kapcsolódik. Akinek van mibe kapaszkodnia, annak könnyebb a szenvedés. Mindig azt kerestem, hogy mit akar velem a Jóisten.
[blockquote text=’Ha a reverendám hiányzott is a fogságban, nekem azt a feladatot adta, hogy megtartsam a lelket, a hitet az emberekben.’ text_color=” width=” line_height=’undefined’ background_color=” border_color=” show_quote_icon=’no’ quote_icon_color=”]
Hagyj üzenetet