Koholt vádak alapján tartóztatták le, majd ítélték el Marczin Borbálát, akit a szovjetek egyszerűen elraboltak Magyarországról. A tizennyolc éves lány végül kilenc évet töltött a hírhedt tajmiri büntetőtáborban. Életét kettétörték, s bár rehabilitálták, az nem adhatta vissza az ellopott éveket.
Közel tíz esztendőt raboskodott a Gulagon Olofsson Placid atya. A katolikus bencés pap-tanár szerint csak a szabályok betartásával lehetett túlélni ezt az embertelen pokolt, mindenkit óvtak, de senkit sem engedtek panaszkodni.
Tóth József és Gömbös László (a címlapképen balra) megjárta, és túlélte a titkos, feledésre ítélt temesvári haláltábort, ahol még ma sem tudjuk, hány magyar veszett oda. A két férfi azt szerette volna, hogy amíg élnek, kiderüljön az igazság. Az a sötét történet, amely azóta sem kapott - Gömbös László szobrász 2010-ben elhunyt - igazán nagy nyilvánosságot.
Tizenöt éve, 2001-ben írta meg a Magyar Nemzetben Stefka István a temesvári szovjet láger feledésre, elhallgatásra ítélt történetét. Több tízezren haltak meg, és kerültek jeltelen tömegsírba 1944 és '45 között, civilek, egykori munkaszolgálatosok és katonák. Stefka István két szemtanúval beszélt. Bodolay Gyula őrmester és Csabai István honvéd tagja volt annak a kijátszott, átvert önkéntes hadosztálynak, amelyet a németek elleni harcra készítettek fel, de végül mégis a Gulágokra hurcoltak.
„A nácizmus áldozataival sokkal többet foglalkoznak, mint velünk” – mondta jó néhány évvel ezelőtt Pintérné Rohr Magdolna Stefka Istvánnak, és az az igazság, hogy e téren máig sem változott meg gyökeresen a helyzet. A Gulág-emlékév ellenére sem. Rohr Magdolna még kislány volt, amikor szabályosan elrabolták, és hosszú éveket töltött a Gulágon. Az egyes embereknek megbocsátott, de a szovjet hatalomnak, a kommunista rendszernek soha.
